Üdv!
Életem első blogja, vagy talán a második, a lényeg, hogy viszonylag friss vagyok e téren. Indításának az oka, hogy egyedül érzem magam, egyedül a gondolatoktól mentes érzelemszegény embertársaim között. Félreértés ne essék, nem vagyok emo, vagy túlérzékeny szerencsétlen, csupán borzasztóan zavar a tény, hogy egy döglött hintalóban több értelmet vélek felfedezni, mint az "utca" emberében.
Álljon itt néhány gondolat, amit csak úgy feldobok, hátha valaki egyszer lecsap rá.
Szilveszter van, részemről ez egyet jelent a házibulival, vagy a házibuliba való eljutással, mely nem feltétlen sikeres, ám ez esetben általában a csatát vesztettünk, háborút nyertünk esete áll fenn. Mivel a gimnáziumi évek elmúltak, a nagy csapat szétszóródott, új kapcsolatok alakulnak, módfelett örvendtem, hogy végre megint együtt leszünk, és önfeledt szórakozás lesz a jussunk. Ezzel egész addig nem is volt probléma, míg azok a bizonyos új kapcsolatok meg nem jelentek. Aranyosak, kedvesek, nyájasak, barátságosak, és biztos jól tudnak magolni, mert egy igen nívós egyetemek hallgatói, viszont valahogy az önálló gondolat hiányzik belőlük. Úgy kell éreznem, hogy a mai oktatási rendszer nem értelmes, önálló gondolatokat alkotni tudó embereket képez, hanem betanított munkásokat.
Egy ilyen bulin sarkalatos pont a zene. Jövendőbeli szakmám, így hajlamos vagyok hevesen reagálni rá. Már amikor minősíthetetlenül színvonal alatti. Kedves, aranyos emberkék berakták a legújabb divatos, iszonyatmegasláger elektro vackukat, és nagyon cukin egész testen végigfutó perodikus rángásokkal jelezték a egymásnak, hogy most akkor jó a buli. Régebben ez is valahogy személyesebb volt. Ezen végülis elsiklik az ember, mert szelektálni meg kell tanulni, gyakorolni meg nem lehet eleget, és a házi minőségével sem voltak gondok. Béketűrésemből az ugrasztott ki, amikor énekelni kezdett a társulat. Valószínű a parkinson levonult a fejükről, és újra működtek a hangszálaik. Nos a szakmai véleményem csupán annyi, hogy macskák sem b*sznak ilyen büszkén hamisan. Azért írom, hogy büszkén, mert a srácok csupán ordítva voltak hajlandóak művelni az éneklés művészetét, és úgy látszik, nem is bántja a fülüket. Nekem bántotta, úgyhogy kimentem elszívni egy cigit, és közben azon gondolkoztam, hogy ez amúgy Bartók, Liszt hazájában egy hangyafasznyit ciki. Már félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy valaki nem énekel, vagy, hogy rosszul teszi azt. Én például marha tehetségtelen billiárdos vagyok. Csupán az zavar, hogy ezekben az arcokban a törekvést sem látom, hogy igényesebbek legyenek.
Hát azthiszem első körben ennyi. Folytatás lesz, akár kell, akár nem. Az internet adta lehetőségeket pofátlanul ki fogom használni. Hihihi
